Személyes benyomások, gondolatok, érzések merő őszinteséggel

2009. december 25., péntek

apaci elutazott


Tegnap apa elutazott tíz napra Németországba koncertezni, így Áronnal ismét fiókhúzogatásba kezdtünk (az adventi kalendáriumunk "apaváró" kalendáriummá vált!) ezúttal egy rövidebb időszakra. Már csak kilencet kell aludnom, míg hazaérkezik.
Tegnap este vacsora közben gyertyát gyújtottunk, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és az apa helyére zöld gyertyát tettünk. Apa ott volt velünk, a szívünkben.
Ma beszélgettünk vele skypon, és szinte sírva fakadt, mikor anya elmesélte neki az ötletem. Ezentúl minden vacsoránál apának is megterítünk és a zöld gyertyát is meggyújtjuk annak reményében, hogy nemsokára ismét velünk lesz.

Remélem találkozik Németországban is az angyallal!

2009. december 24., csütörtök

A mi karácsonyunk - képekben


















Karácsony





Az idén az angyal szemet húnyt a sok rosszalkodás felett, amit Áronnal együtt ebben az évben elkövettünk... ...mert rengeteg ajándékot hozott, többek között a LEGO tűzoltóállomást (nekem) és a vonatot (Áronnak).



Mi vagyunk az anya-és apa-szomorítók, de ugyancsak mi lopunk boldogságkönnyeket szemükbe, ilyenkor a szeretet ünnepén...

Készülődés 2.


Mivel apának 23-án ünnepeljük a születésnapját, mi minden évben egy nappal hamarabb terítjük meg az ünnepi asztalt. És úgy is marad apa névnapjáig, 26-ig. Apának ugyanis karácsonykor van a szülije is meg a névnapja is. Ilyenkor három ajándékot kap egyszerre! Erről anya minden évben gondoskodik, hogy ne csalódjék apa sohasem.


Készülődés


Mézeskalács-sütés, díszítés, kóstolgatás anyával az ünnep előtt.
A nagy sütés végén anya úgy elfáradt, hogy nekem és apának kellett megírni a sok mézeskalácsot.

2009. december 17., csütörtök

Jócselekedetek fája


Kivágtunk anyával és apával egy fenyőfát, amire csak akkor tehetek ki egy-egy díszt, ha valami jócselekedetet hajtok végre. Bevetés, küldetés: a fenyőfa minél hamarabb átváltozzon karácsonyfává, hogy az angyal meglássa, milyen jó fiúk vagyunk Áronnal.
Sajnos nagyon nehezen gyűlnek a díszek! De karácsonyig még van egy kis időnk...

2009. december 16., szerda

aranydiót, mogyorót...



"...és akarok még sok másszínű tintát
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még aztán sok szá és ezer,
ás kellene még aztán millió...
...anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal." (Kosztolányi)

2009. december 2., szerda

Elkezdődött a visszaszámlálás

Tegnap reggel kihúztam az adventi kalendárium első fiókját.

Ma délután rajzoltunk az Angyalnak. Magamnak Lego Duplo tűzoltóállomást, Áronnak pedig vonatot rajzoltam. Kitettük az ablakba a levelet.


Minden este meggyújtjuk a gyertyát az adventi koszorún.

Te hogyan készülsz?

2009. november 28., szombat

Végre nálunk is Muffin!


Ha hétvége, akkor van idő sütire. Annak ellenére, hogy anya hétvégén is dolgozik...Miután Andiéktől megkaptuk a muffin-formát (amit Olténiából hozott el Gábor!, már lassan több mint egy hónapja), apától a muffin-papírt (összejárta érte az összes nagyobb bevásárlóközpontot Mvhelyen, míg végül hoztak a Reálba)), Jolántól megrendelte a receptes könyvet, nekiálltunk a tortácskák elkészítéséhez. Díszítésképpen csak holmi reálos csokibogyókákat találtunk a hűtőben, de kezdetnek ez is elég volt.

Kíváncsiak figyeltük anyát. A végeredménynek köszönhetően szinte (!) felmentődtem a vacsora kínzó ceremóniája alól.
Hajrá, anya!
Megvallom őszintén, jobban bejött nekem a dominós játék, amit a sütés befejeztével, muffinok kihűlése után játszhattam a tányéron.


2009. november 26., csütörtök

2009. november 24., kedd

kamishibai


Mostanában beköltözött szobánkba a papírszínház:

Ez a nap más, mint a többi...


...ezt én is jól tudom.

2009. november 9., hétfő

Marci rajzol

"Anya, ezt neked rajzoltam. Írd ide fel, hogy REAL!"

"...amikor a felhők eltakarják a napot és a házakat...akkor mindenki szomorú...de főleg a nap! A nap nagyon ráncolja homlokát. Mérgében kigyúlt a szirénája..."

Legó-rajz. "Annyira bonyolult, hogy nem lehet kifesteni."


Dinó-rajz.



Marci mindennek arcot rajzol. Még a betűknek is. Ezen a képen éppen a távirányítós autójával játszik. A felhői pedig...nagyon érdekesek.

2009. november 8., vasárnap

Cupák és Bücü veszekednek


Vannak napok, amikor Bücü és Cupák felveszi az anyaszomorító jelmezét, zsörtölődő maszkját és kezdetét veszi a véget nem érő piszkálódás.
-Anya, most én akarok Thomasszal játszani!
-De te az előbb legozni akartál, vagy rosszul emlékszem?
-Rendben. Üljetek mindketten ide, építünk egy nagy pályát, amivel mind a ketten játszhattok.
-Anya, nekem Percy kell!
-Nekem is Percy kell!
-Nem. Én játszom Percyvel!
-Nem. Én mondtam hamarabb!
-Nem. Most az enyém Percy!
És véget nem ért a civakodás. A nagy veszekedésben már el is felejtették, milyen jó csendben vonatost játszani.
-Jó. Akkor eltesszük Thomast, és senki nem fog vele játszani-zártam le a veszekedést. És már békítő pedagógiai módszereken törtem a fejem.
-Tudjátok, mire gondoltam? Rajzoljunk! Üljetek az asztalhoz, hozom a színeseket és a lapokat.
Sajnos ezen is hamar hajbakaptak.
-Nekem a piros színű ceruza kell.
-Nekem is a piros kell.
-De én mondtam hamarabb!
-Figyeljetek ide. Először Marci rajzol a pirossal, majd átadja Áronnak is. Szépen türelmesen megvárjátok amíg a másik már letette a kezéből, és csak utána veszitek el.
-Nem. Nem adom oda a pirosat, mert én csak a pirossal akarok rajzolni.
-Ne sírj, Áron. Anya idehozza a másik doboz színesceruzát.
-De nekem nem kell ez. Nekem az kell, ami a Marci kezében van.
-Jó rendben. Akkor senki sem rajzol. Ha nem tudtok megegyezni, akkor elteszem.
Lassan minden játékkal megpróbálkozunk. Mindegyiket elővesszük, veszekedés, játékelrakás. Újabb kezdeményezés. Dorgálás. Tanulságlevonás. De nem használ semmi sem.
És ez így megy egész nap, míg el nem érkezik a lefekvés ideje.
-Gyerekek, fogmosás, mese, lefekvés!
Mikor már mindketten ágyban vannak, és a mesét várják:
-Anya, nekem olvass előbb mesét!
-Jó.
-Nem, nekem!
-Nem. Nekem hamarabb!
Kis idő múltán:
-De anya, Áronnak két mesét olvastál!
-Igen, de azok rövidebbek, mint a tiéd.
-Nem baj. Nekem is kettőt olvassál!
Elalvás előtt ismét Marci zsörtölődik:
-Anya, miért Áronnak adtál hamarabb puszit?
-De neked adok utoljára, és a legtöbbet - súgom oda Marcinak. Mielőtt kilopóznék a gyerekszobából Áron felháborodottan ül fel az ágyára:
-Nem is adtál nekem puszit!
- Dehogynem. Hisz veled kezdtem. - mondom, és mégegy puszit nyomok az arcára.
-Anya, nekem is!
És ez így megy perceken át, hol ide, hol oda hívnak. Végül Marci felszökik:
-Apának elfelejtettem jóéjt-puszit adni:
-Én is! Én is! - ismételte Áron.
És minden kezdődik elölről.
Mintha ikreim lennének.

2009. november 7., szombat

Kaláka-koncert

Tegnap apa vásárolt két jegyet a Kaláka-koncertre. Egy felnőtt jegyet és egy gyerekjegyet. A gyereket ezúttal nekem. Mert a jegypénztárnál azt mondta a néni, hogy Áronnak nem kell jegyet váltani, ha ölben ül.
Apa délután megígérte, hogy elvisz bennünket, de sajnos nem tudott velünk maradni az előadás alatt. Mikor apától elbúcsúztunk a Színház téren, anya szívére kötötte, nehogy elveszítsen bennünket.
A színház előcsarnokába lépve levetkőztünk, és elindultunk a tömeg- és könyvrengetegbe. Nagyon izgalmas volt! Az emeleten kipróbáltunk például egy képernyőt, amire ujjnyomással lehetett festeni. És természetesen rengeteg könyvet láttunk.
Anya több ismerőssel találkozott. Mindenki elhűlve csóválta afejét, mikor meghallotta, hogy anya egyedül jött el velünk ebbe a nagy tömegbe. Dávid és Eszter apukája megjegyezte:
-Hát, nem lesz könnyű dolgod ma este!
Amire anya csak legyintett. Közben meghallottuk a kongatást, ami azt jelezte, hogy hamarosan kezdődik az előadás. Anya megpróbálta előkotorászni a jegyeket.
Igenám, csakhogy Áron nem arról híres, hogy nyilvános helyeken szótfogadóan viselkedik. Kifejtette ujjacskáit anya kezéből, és már rohant is a lábak között, amerre érte.
Mire anya feleszmélt, Áronnak nyoma veszett.
Jól fogott volna Tatu és Patu fura masinái közül az embertengeri mentőmellény, mely nélkül egyetlen kisgyerekes család sem boldogulhat! De ennek a szerkentyűnek a hiányában többször is elszaladtunk anyával az emeleten a bal saroktól a jobb sarokig, de Áront nem találtuk. Közben már harmadszorra is kongattak.
Ott álltunk a jegyeket lobogtatva a kezünkbe, én már-már sírva fakadtam kétségbeesésemben. Anya lenézett az erkélyről és meglátta Áront önfeledten futkározni a földszinten. Gyorsan utat törtünk az emberek között, és leszaladtunk. Ott elkapta anya Áron frakkját, és össze-vissza ölelgette. Mindez pillanatok alatt történt.
Mire négyet kongattak, már ott ültünk helyeinken és vártuk, hogy kezdődjék az előadás. Apa az utolsó sor, utolsó székébe vásárolt jegyet, hogy ha bármi történik, könnyen kimehessünk.
A koncert két számomra ismerős Kaláka-dalt leszámítva (Fakatona, Piros alma) nem kötötte le a figyelmemet. Szerencsére ott ült Péter is mellettem, így együtt tudtunk bohóckodni, ha unalmas részek következtek.
Kis idő múltán anya felállt és kituszkolt minket a teremből.
Csak azt nem értem, miért szid össze minden előadás után bennünket, és miért ígéri meg, hogy többet soha nem visz színházba, ha ígéretét nem képes betartani.
És únom már, hogy mindig példaként említi Ágnest, aki ezúttal is szófogadóan végighallgatta Jolánnal az előadást!

2009. november 5., csütörtök

Marci költ(ekezik)

"Mondhatjuk, hogy a gyermekek 10-12 éves korukig
mindannyian költők, még ha tán nem írnak egy sort sem..." (Weöres Sándor)

"Aratás, kapálás
a hintáról leszállás
csak egy kicsi maradás
a hintáról leszállás."

"Felhők között alszom ma
Paplanom a nagy dunyha
Beppo régen aludna,
de hát Áron nem hagyja".

2009. november 1., vasárnap

A CSEND napja

Ma beszélnek a sírok.
Ma mécsesek, koszorúk, gyertyák, virágok hirdetik a sírokon, hogy a halál nem választja el a lelkeket. Hogy elveszített szeretteink köztünk vannak. Szeretjük őket, ragaszkodunk hozzájuk, ápoljuk, gondozzuk sírjaikat: emlékeinket.


„Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal mert a legárvább akinek még halottai sincsenek.” jutottak ma eszembe gyertyagyújtás közben Kányádi Sándor szavai.


De halottai mindannyiunknak vannak.


Mindenszentek napja a békességet, a csendes emlékezést, magunkbanézést, az ősök tiszteletét jelenti. Együtt vagyunk, együtt megyünk ki a sírokhoz, de ilyenkor mindenki magába réved, hiszen maga a gyász mindenkinek az egyéni gyásza, magának kell számot vetnie a halottal való
kapcsolatáról, a halálhoz való viszonyulásáról.


A gyász, a halál a lélekkel kapcsolatos. Mindenkit másképp érint meg, mert mindenkinek más lelke van, másképp éli le az életét, más dolgokat tekint értéknek. Ezen a napon eszünkbe jut, hogy a legnagyobb érték a világon az életünk, amit ajándékba kaptunk, és a legnagyobb kincsünk a szeretet, amit mi magunk mérünk a világra.









" Anya, én azt szeretném, ha a sírba melléd tennének. De úgy, hogy te legyél alul, és én rajtad."
Nagyon hátborzongató az a mágikus gondolkodás, amely az óvodáskorú gyerek sajátja. Ahogyan a halálról gondolkodik. Ahogyan foglalkoztatja ez a tabukkal teli felnőttvilág.
Bárcsak megérthetnénk őket!


Ady írta:

„Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!–
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!”


Ma sírhatunk.

2009. október 28., szerda

Marci beteg



A betegségben az a jó, hogy nem kell korán kelni, oviba menni, reggel ágyba hozzák a finom reggelit: kakaó, kifli, anya és apa ötpercenként bejön szobába, megkérdi, hogy érzem magam, mit szeretnék játszani, mit hozzanak nekem. Anya kedvenc ételemmel kedveskedik, kedvenc sütimet süti, sokat böngészehtek, rajzolhatok, legozhatok, finom szirupokat (gyógyszereket) ihatok, anya sok mesét olvas, és ha nagyon rosszul érzem magam, befekühetek a nagyágyba is!

Csak az a kellemetlen, hogy nem szállhatok ki az ágyból, vagy ha a magas láz miatt anya a kúphoz folyamodik, illetve az sem túl jó, ha az embernek nagyon fáj a torka...


Ezt leszámítva megéri betegnek látszani!

Áron autózik


Sajnos nem pedállal, hanem csak amolyan flinstone-módra. Mikor Áron a 2 éves születésnapjára megkapta a kék autóját keresztszüleitől, sírva fakadt. Valószínű ránézett, majd a felnőttekre, és és rögtön rájött, hogy most mindenki azt várja el tőle, hogy rögtön belecsücsüljön és kipróbálja. DEe ő NEM AKARTA kipróbálni. Apa hiába bíztatta:
-Jaj, de szép autó! Mint a Boriboné! Csak ez kék. Na, gyere, ülj bele gyorsan! - azzal lökdösni kezdte Áront az autó fele. Csakhogy Áron megmakacsolta magát.
Azóta már annyit elértünk vele, hogy egyáltalán beleül, kormányozza, csak nem akarja lábaival hajtani a pedált.
Vagy lehet, hogy egyszer beszorult a lába?
Ki tudja?