Személyes benyomások, gondolatok, érzések merő őszinteséggel

2009. november 7., szombat

Kaláka-koncert

Tegnap apa vásárolt két jegyet a Kaláka-koncertre. Egy felnőtt jegyet és egy gyerekjegyet. A gyereket ezúttal nekem. Mert a jegypénztárnál azt mondta a néni, hogy Áronnak nem kell jegyet váltani, ha ölben ül.
Apa délután megígérte, hogy elvisz bennünket, de sajnos nem tudott velünk maradni az előadás alatt. Mikor apától elbúcsúztunk a Színház téren, anya szívére kötötte, nehogy elveszítsen bennünket.
A színház előcsarnokába lépve levetkőztünk, és elindultunk a tömeg- és könyvrengetegbe. Nagyon izgalmas volt! Az emeleten kipróbáltunk például egy képernyőt, amire ujjnyomással lehetett festeni. És természetesen rengeteg könyvet láttunk.
Anya több ismerőssel találkozott. Mindenki elhűlve csóválta afejét, mikor meghallotta, hogy anya egyedül jött el velünk ebbe a nagy tömegbe. Dávid és Eszter apukája megjegyezte:
-Hát, nem lesz könnyű dolgod ma este!
Amire anya csak legyintett. Közben meghallottuk a kongatást, ami azt jelezte, hogy hamarosan kezdődik az előadás. Anya megpróbálta előkotorászni a jegyeket.
Igenám, csakhogy Áron nem arról híres, hogy nyilvános helyeken szótfogadóan viselkedik. Kifejtette ujjacskáit anya kezéből, és már rohant is a lábak között, amerre érte.
Mire anya feleszmélt, Áronnak nyoma veszett.
Jól fogott volna Tatu és Patu fura masinái közül az embertengeri mentőmellény, mely nélkül egyetlen kisgyerekes család sem boldogulhat! De ennek a szerkentyűnek a hiányában többször is elszaladtunk anyával az emeleten a bal saroktól a jobb sarokig, de Áront nem találtuk. Közben már harmadszorra is kongattak.
Ott álltunk a jegyeket lobogtatva a kezünkbe, én már-már sírva fakadtam kétségbeesésemben. Anya lenézett az erkélyről és meglátta Áront önfeledten futkározni a földszinten. Gyorsan utat törtünk az emberek között, és leszaladtunk. Ott elkapta anya Áron frakkját, és össze-vissza ölelgette. Mindez pillanatok alatt történt.
Mire négyet kongattak, már ott ültünk helyeinken és vártuk, hogy kezdődjék az előadás. Apa az utolsó sor, utolsó székébe vásárolt jegyet, hogy ha bármi történik, könnyen kimehessünk.
A koncert két számomra ismerős Kaláka-dalt leszámítva (Fakatona, Piros alma) nem kötötte le a figyelmemet. Szerencsére ott ült Péter is mellettem, így együtt tudtunk bohóckodni, ha unalmas részek következtek.
Kis idő múltán anya felállt és kituszkolt minket a teremből.
Csak azt nem értem, miért szid össze minden előadás után bennünket, és miért ígéri meg, hogy többet soha nem visz színházba, ha ígéretét nem képes betartani.
És únom már, hogy mindig példaként említi Ágnest, aki ezúttal is szófogadóan végighallgatta Jolánnal az előadást!

Nincsenek megjegyzések: