Személyes benyomások, gondolatok, érzések merő őszinteséggel

2011. július 17., vasárnap

Vakációs időtöltések

Marci kipróbálta a motorozást

Helkát olvasva


Áron így fejezi ki örömét

Egyetlen nyári vakációból sem hagyható ki a Somi. Annak ellenére, hogy egy időben nagy rendszerességgel látogattuk a somostetői játszóteret és állatkertet, az utóbbi időben érdeklődésünk kissé lanyhulni kezdett a tető iránt. De most, hogy barátaink hazalátogattak Németországból, hova is sétálhattunk volna el közösen, családilag máshova, mint a jó kis törzshelyünkre, a Somira.
Áron már reszketett az izgalomtól, s a Thomasszal való találkozás örömében már rögtön a kocsiból való kiszállás után bal fele vette az irányt. Marci a mászkálókat rohanta meg, s addig nem nyugodott, míg egymás után jópárszor meg nem mászta a "csúcsokat". Az állatkertben Áron minden állatketrec előtt kiselőadást tartott Bercikének az illető állat lelőhelyétől kezdve a táplálkozási szokásáig (óvodai tananyag). Figyelmesen kereste meg a ketrecre rögzített világtérképen a besatírozott részt, hogy aztán akár egy nyelvészprofesszor, tudálékos hanglejtéssel elmagyarázza az állat előfordulási helyét, miközben fogalma sem volt az illető földrész földrajzi elhelyezkedéséről. De apa segített neki. Kis idő elteltével, mikor látta, hogy semmi sikere, elhallgatott. Gondolatba révedt, s csak az vigaszatlta, hogy hamarosan felülhet régi jó barátjára, a kis Thomasra.
Én azonban nem zötykölődtem végig a síneken: a Vikitől ajándékba kapott Nyulász Péter Helka című ifjúsági regényébe vetettem bele magam, óriási búzgósággal. :)

Nincsenek megjegyzések: