Személyes benyomások, gondolatok, érzések merő őszinteséggel

2009. augusztus 17., hétfő

Az ősök tisztelete


Vasárnap délután kinn voltunk Pista tatáéknál Backamadarason. Ebéd után anya lefektette Áront, mi pedig kimentünk a temetőre.

Apának ugyanis már nem élnek a nagyszülei. És minden augusztusban virágot viszünk sírjaikra.
Az én dédimet, Makkai Mártonnak hívták. Róla kaptam a nevem én is.


Apa megmutatta dédiék sírját. Azt is elmagyarázta, hogy dédimnek, Mártonnak nagyapját Makkay Zsigmondnak hívták, és ő még ipszilonnal írta a nevét. Fent látható a sírköve. Az itt következő képek pedig őt ábrázolják. Ezeket a képeket láttam Pista tatáék szobájának a falán.




Ez a Makkay Zsigmond, apa ükapja, tehát az én szépapám országgyűlési képviselő volt, ez olvasható a sírján is egyébként. Szókimondó ember volt, dühös állapotában szeretett "cifrákat", "butaságokat" beszélni.
Apa is.
Azt hiszem tőle örökölte.
Örökölhetett volna valami jobbat is!
Visszatérve szépapámra.
Apa és anya arra tanított, hogy nem szabad elfelejtenünk soha, honnan jöttünk, kik vagyunk.
Ismernünk kell őseinket, kiknek nevét viseljük.
Anya arra büszke, hogy egy napon (november 22.) születtem Ady Endrével, a nagy magyar költővel. Hiszi, hogy semmi sem véletlen.
Ady, aki Makkay Zgigmond kortársa volt, többször is beszámolt, tudósított az ő országgyűlési felszólalásairól.
Ime egy belőlük:
306. EGY VEZÉRCIKK
Több hivatalos kormánypárti vidéki lapban dr. Szász Károly volt országgyűlési képviselő fulmináns cikkben interpellálja meg egyenesen Kossuth Ferencet az iránt, hogy pártjának tagja, Makkay Zsigmond, az ákosfalvi kerület országgyűlési képviselője, elvállalta egy román dalkör vigalmának a védnökségét. Dicsérjük a románokat, hogy kifogástalan magyarságú, derék székely embert tettek meg vigalmuk védnökévé, és dicsérjük Makkay Zsiga bá' hazafias készségét, hogy a felkérés elvállalásával a magyar-román testvériség létrejöttét, ha szűk körben is, elősegítse. Dr. Szász Károly úrnak, úgy látszik, az lett volna ínyére, ha a románok a magyarfalásért és hazaáruló szidalmaiért épp most feljelentett Chilba járásbíró szárnyai alatt vigadoznak?
Nagyváradi Napló 1902. január 14.
Ady Endre
És most következzék egy parlamenti felszólalása:

T. ház! Habár az állami költségvetési
vita tárgyalása hosszasabb idõ óta folyik és
habár fiatal és tanulatlan képviselõ vagyok...
kötelességemnek tartom, hogy én is hozzá
szóljak szerény tehetségem és tudományom
szerint. (Halljuk! Halljuk!)"
"Én Erdélyországot, a melyben születtem...
és az én kerületemet ugy tekintettem
idáig, mint egy jó fejõs tehenet, a melyet boldog,
boldogtalan fejt, de a melynek enni senki
sem adott. Engedelmet kérek, hogy ezt a
nemes országot... baromhoz hasonlítom..."
"de hasonlithatom annálfogva, mert a t.
Miniszterelnök ur azt a multkor egy beteghez
hasonlitotta. Ezt a fejõs tehenet tehát, a mint
mondom, boldog, boldogtalan fejhette, de
enni nem igen adtak neki. Ezért ez is elbetegesedett.
Ennek a tehénnek a gondozója a
miniszterelnök úr. (Igaz! Úgy van!... Felkiáltások:
Helyre! Helyre!)"
"Engedjék meg, hogy ecseteljem most a
székelyföldi sanyarú, letiport, leigázott... nép
sorsát. Mindig ugy irtózik ez a nép, ha adóról
van szó, mintha a nyavalya törné. Elõre reszket
a nép, ha elõljárót lát. Három napig ha
nem evett, akkor sincs jó étvágya."
"Erdélyország azon részébõl, a hol én lakom,
vasut oly keveset érint... elmondhatom,
hogy ahol vágja, a
szélén vágja. A vasutakat csak
megmutatták Székelyföldnek, de
azok olyképen nincsenek keresztülvezetve,
hogy azokból jövedelmi
forrás legyen."
"Erdélyországnak jövedelmi
forrása azelõtt, a boldog idõkben a marhatenyésztés,
juhtenyésztés és egyáltalán a marha
hizlalása volt. Ma azonban a disznót legeltetni
nem lehet... A marhatenyésztés elveszett,
mert a közlegelõt felosztották."
"A miniszter urat igen kérném, hogy Parajdon
azt a gyufagyárat, mely ott volt, de
megszünt, ujra állitsa fel. Ismertem parajdi
munkást, kit most ebédosztásnál láttam. Ha
most Parajdon gyufagyár volna, ez a munkátlanok
számát nem szaporitaná."
"Erdélyország azon része, a melyben én
lakom, meg lett fosztva szerintem minden jogától"
- mondta beszéde vége felé szépapám:
Makkay Zsigmond egy országgyûlésen.
Szavai 1902 február 15-én, szombat napon
hangzottak el(ellenzékben) Budapesten.

Nincsenek megjegyzések: