Kirándulás és rokoni látogatás egyben

A hétvégén kirándulni mentünk Székelyföldre. Ezúttal nem Szentegyházára, Vili tata rokonaihoz, hanem Ami mama szülőfalujába, Gyergyóalfaluba. Anya megpakolta a hátizsákot szendvicsekkel és jó meleg ruhával, mert ahova mi készültünk, az az ország leghidegebb pontja.

Egy órai út után megérkeztünk a Bucsin tetőre, ahol gyönyörű táj fogadott bennünket sok fenyővel. Anya elmagyarázta, hogy a fenyő a székely nép jelképe. A megmaradás és az állhatatosság példája.
Kis bolyongás után felfedeztük a málnabokrokat. Anyával a málnát, Bücü pedig az áfonyát szedte szívesebben. Apa ezalatt fényképezett. Miután jóllaktunk erdei gyümölccsel visszaültünk az autóba és folytattuk utunkat Kelet felé.

Egyre meredekebb dombokon és hegyeken át vitt az út és egyre szebb látvány tárult elénk. Hamarosan megérkeztünk a Gyilkos-tóhoz.

Leereszkedtünk a tóhoz. Elővettük a szendvicseinket és meguzsonnáztunk. A maradék morzsákkal megetettük a tó partján úszkáló rucákat.

Anya elmesélte a Gyilkos-tó legendáját.
A tó mellett játszótér fogadta a gyerekeket. Jól fogott a bemelegítés a hegymászás előtt.

Pihenésképpen megettünk egy kürtős kalácsot. Hasonlított az íze a vásárhelyi Qualitasoséhoz. Persze, hiszen ők sütötték ott is.

Ezután nekiindultunk a Békási-szorosnak. Meredek sziklák emelkedtek a magasba. Több helyen is felmásztunk rájuk.

Apa rengeteget fotózott. De a sziklákat nem tudta befogni, olyan magasak voltak. Azt látni kellett! És elraktározni mélyen az emlékeinkbe.

A sok nézelődéssel és mászkálással hamar eltelt az idő. Visszafele indultunk, mert még várt ránk a rokoni látogatás. Ami mama ugyanis gyergyóalfalvi születésű. Ez a falu nagyon közel van a Gyilkos-tóhoz. Mama gyermekkorában sokszor kirándult a Gyilkos-tó fele, sőt még dolgozott is lánykorában a Gyilkos-tói kávézóban.

Mikor Alfaluba értünk anya büszkén mesélte gyerekkori élményeit. Vakációban gyakran meglátogatta nagyszüleit, unokatestvéreit. Elmesélte nagymama viszontagságos gyerekkorát is.

Ami mamáék kilencen voltak testvérek. Mikor megszületett nővére már tanítónő volt a szomszéd faluban, Borzonton, legnagyobb bátyja pedig szabóként dolgozott Gyimesközéplokon.

Mivel ő volt a legkisebb, nővérei, bátyjai sokat babusgatták. Rengeteg szeretetet kapott. A Szakács-testvérek hamar felnőttek és kirepültek a családi fészekből. Mindenki máshol próbált szerencsét, máshol alapított családot vagy más városba ment férjhez: ki Németországban, ki Magyarországon, ki Vásárhelyen, ki Csíkszeredában. Gyerekeik, számszerint 16 ma már szétszórtan élnek, mindannyian anya első unokatestvérei.

Alfaluban ma csak egy nagybátyja él anyának, Ignác bátya, három fiával, akik ott maradtak az ősbe.

Erzsi ángyó, Imre bátya özvegye. Egyedül él. Mikor meglátogattuk épp nála nyaraltak unokái Aradról.

Velük találkoztunk először. Erzsi ángyónak nagy veteményes és gyümölcsös kertje volt, és sok báránya az istállóban. Mivel ők fával tüzelnek rengeteg fa állott az udvaron. Míg anyáék beszélgettek, Bücükével egy-kettőre feltérképeztük a terepet, én házat építettem. Ez volt a legjobb "házi Lego", amivel valaha is találkoztam!

Erzsi nénje megmutatta a bárányokat a pajtában. Eddig csak képeskönyvekből ismertem őket. Most megsimogathattam őket, és hallhattam testközelből a bégetésüket.

Kis idő múltán elbúcsúztam aradi unokatestvéreimtől, és felkerestük Ignác bátyáékat. Anya megmutatta Dédiék házát, ahol Ami mama és 8 testvére nevelkedett. Ignác bátya bevitt a pajtába a lovakhoz, tehenekhez, a bocikhoz. Megnéztük a szekeret is a csűrben. Mindenhova bekukkintottunk.

Búcsúzáskor finom tehéntúrót adott Vera ángyó nekünk és kért, hogy máskor is látogassuk még meg őket, de ne ilyen kis időre.

Kedves rokonok, köszönünk mindent, és még biztos, hogy felkeresünk benneteket!