Marci verse

hull a fákra őszi harmat
kimegyek én az udvarra
nem felejtek el felöltözni
sálat, sapkát, bakancsot a lábra
kinn ha a szél az arcomba vág
melegít a vastag kabát

otthon a nagymama fűt a házban
kéményből füst hömpölyög
a szél morrogva fúj szerteszét
az autókra ráfagy a dér

reggel korán oviba menet
látom az autók befagyott ablakát
a madarak nagy serege is már messze száll
oda, ahol nincs vége a nyárnak.

zúg morajlik a csatorna
mintha hegyi patak volna
tudom már, hogy lassan az ősz is véget ér
hisz minden fa kopasz, csupa dér

elalszik a rét és a mező
patakot is már jégpáncél fedi
téltündér csillogó fehér ruhát
ad a rétnek ajándékba
a szélpostás kihordja a leveleket
az erdő lakói bebújnak a takaróba
és elalszanak.