Marci kirándul

Május elsején aki teheti, és kedve tartja kisétál a természetbe. A mi családunk is felkerekedett ezen a napon, és kirándulni indult.
Hátizsákomat teletömtem mindenféle kacattal: fejszével, vízzel, játékautóval, kalappal... Apa hiába figyelmeztetett, hogy túl súlyosra sikerült, én nem voltam hajlandó bármit is kiszedni utólag belőle.

Egy ideig autóval mentünk, ameddig lehetett, aztán a kaptatónak már gyalog vágtunk neki. Figyeltük a természetet, hallgattuk a madárcsivitelést, tücsökcirpelést...

Ünnepi csend vett körül bennünket.

A földútnak véget ért, s mi folytattuk utunkat a fűben. Fel akartunk jutni a csőszházhoz, melyet lentről apa meg is mutatott.

Egy-két hettel ezelőtt bő eső eshetett, mert a pocsolyákban vizet találtunk. Néhol sár volt. Itt találkoztunk egy gyíkkal, aki mozdulatlanul figyelt bennünket. Tovább folytattuk utunkat.

Bogarak, hangyák, mindenféle csúszó-mászók kerültek elénk. Ezt a katibogarat apa vette észre, de mire szólt volna Áronnak, tovarepült. Pedig imádja a katibogarakat!

Vissza-visszapillantottam a hegyoldalról. Előttem terült el a falu, jól kivehető volt a határ. Gólyák kerestek eledelt a Nyárádban, és egy-két egerésző ölyv is keringett, szállt a magasban.

Tekintetünk mindent befogott: eget és földet. Mindent megfigyeltünk, ami mozgott és élt.

Egy csiga épp felfele kapaszkodott egy rögös pásztán.

Ez a kép már fenn a csőszház bejáratánál készült, ahol megpihentünk egy kicsit.

Pitypangot fújtunk,

Szamártövist kerülgettünk, pókokat ijesztgettünk, gombát szedtünk, erdőben szaladgáltunk.

Míg apa előkészítette a tűzhelyet, és húst sütött, anyával kiolvastuk a Nők Lapját.

Apa büszkén mesélt boldog gyermekkoráról, arról, hogy miként tekeregte el a napot, melyek voltak a kedvenc helyei, mennyire ismerte a környék minden tenyérnyi helyét, mit jelentett számára ez a végtelen táj, ahol megtanulta tisztelni a természetet.