Első irodalmi élmények

Áron könyvek iránti érdeklődése korán elkezdődött. Ő egyéves sem volt s már lapozgatta az Iciri-picirit, az Arany Lacinak és az Altató könyveket. Ezek voltak a kedvencei. És természetesen a Kisvakond-könyvek.

Füzesi Zsuzsa Mondókáskönyveit sem vetette meg. Szerette lapozgatni, akárcsak annak idején Marci. Naponta többször is énekeltem neki belőle. Énekeltünk. Mert az éneklésből apa is gyakran kivette részét.

Ezeket a könyveket némi ravaszsággal a szemében nemcsak esténként lefekvéskor, hanem napközben is elém rakta, éppen akkor, mikor valami házi munkával (főzés, mosás, takarítás stb.) elfoglaltam magam, megfordult a könyvvel a kezében, és a kis fenekét már nyomta is az ölömbe. Olyankor egyértelmű volt, hogy abba kellett hagyni mindenféle dolgot, mert számunkra megállt az idő: felolvasás, együtténeklés következett.

18-20 hónapos korában már mondogatni kezdte kívülről őket. 20 hónapos korában kapta meg az első Boribon könyvet. Emlékszem karácsony volt, és januárban 7-8 ismételt felolvasás után már "elolvasta" a képek segítségével a történetet.

2 éves korában ismerkedett meg Kippkoppal. Nagyon figyelmesen nézegette a képeken a fűben rejtőzködő bogarakat Marék Veronika Kippkopp a fűben című könyvében.

A Boribon, a játékmackó után sorra kapta meg a sorozat többi köteteit (Boribon autózik, Boribon beteg stb.), majd egy kis szünet után (mialatt Marék másik két klasszikusát kedvelte meg: A csúnya kislányt és a Laci és az oroszlán könyveket) egy fél év elteltével, ismét a Boribon könyvekkel folytattuk az esti meséléseket: Boribon kirándul, Boribon és Annipanni, Boribon és a 7 lufi, majd Jó éjszakát, Annipanni!

A Thomas-könyvek azonban első perctől, egyéves korától viszik a pálmát. És ez már több mint másfél éve tart! Szóval: hogy is van ez? Melyik a jó gyerekkönyv? Posztmodern irodalomelméleti és befogadóközpontú gyermekirodalmi alapelvekre támaszkodva, fellélegzem. A gyerek dönt a kérdésben. Ez szólítja meg. Van egy halom értékes klasszikus és kortárs, legnevesebb illusztrátorok által rajzolt gyerekkönyv a könyvespolcon. De ő választ. Amelyik a legkedvesebb számára. És nincs olyan nap, hogy le ne venné! Mégegyszer mondom: a gyerek választ. Természetesen, ha van amiből. És ez a választék legyen változatos, hogy ki tudja választani, ami számára kedves.

Az olvasóvá nevelés megalapozásának van néhány aranyszabálya. És ezek közül egyik legfontosabb a gyermekolvasó igényeinek, érdeklődésének figyelembevétele. Hogy az olvasás örömét megízleljék. Hogy rákapjanak. És ez az "aha" élmény alapján történik. Amely érzelmileg "magával ragadja". Az ember mindenben az élvezetet és az örömet keresi. Azokat a helyzeteket keresi, amelyek számára örömet nyújtanak. Ezeket aztán élete végéig ismételgeti. Így képzelem el az olvasóvá nevelés megalapozását is. Nem lehet elég korán elkezdeni. Kisgyerekkorban még érzelmi alapon vonzódik a felolvasáshoz. Odabújik hozzám. És a hangom, a testem melege, a simogatásom megnyugtatja. Érzi, hogy most olyan tíz perc következik, ami csak az övé. Ami róla szól. Teljes figyelmet kap. És ezt minden este, ha esik, ha szakad, kiköveteli. Így erősödik az ősbizalom, amit utoljára talán csak az anyaméhben, vagy szopizás közben tapasztalt.

Az esti felolvasás az anya-gyerek kötődés megtartásáért, kitolásáért való harc és küzdelem eredménye vagy jutalma a kisgyerek számára. Újra és újra. Hogy a hajdani elválasztás keserű élményét felváltsa az esti olvasás öröme és biztonsága. Ezért ismételjük többször ugyanazt. A biztonság érzéséért. Hogy minden ugyanúgy történik. Minden megismétlődik. Napról napra. Sosem múlik el, sosem változik meg. Ott van. Nap mint nap. Ez a bizonyosság. Anya szeretetének a bizonyossága, mely nem múlik el soha. És nem változik meg. Örökre megmarad. Ha el is alszik, anya ébredéskor ott lesz mellettem. S mindezeken kívül az esti mese lehetőség arra, hogy kitáruljon előtte a világ. A szavak és képek által.

(Folyt. köv.)